Megjelent a Hozzáadott Helyi Érték Díj Pályázat 2016

Az OFA Nonprofit Kft. először 2015-ben hirdette meg és bonyolította le a Hozzáadott Helyi Érték Díj pályázatot. A díj sikere és a hagyományteremtő szándék hívta újra életre pályázatot, mely a GINOP-5.1.2-15 „PiacTárs” kiemelt projekt keretein belül kerül újra meghirdetésre 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban egyaránt.

A Hozzáadott Helyi Érték Díj pályázat célja, hogy a szociális gazdaságban működő társadalmi vállalkozások termékeit és szolgáltatásait megismerjék, elismerjék, terjesszék és vásárolják a település és a mikro régió határán túl is.

A Hozzáadott Helyi Érték Díj pályázat kiemeli, és ezáltal megkülönböztetett piaci szereplővé teszi azokat a társadalmi vállalkozásokat, amelyek minőséget kínálnak a vevőiknek, az értékesítés árbevétele és a megtermelt jövedelem alapján biztonságot nyújtanak a tagjaiknak és kiszámítható jövőt a környezetüknek.

A Hozzáadott Helyi Érték Díj a fenntarthatóság emberi tényezőit és eredményeit ismeri el, azokat a biztosítékokat, amelyek segítenek a bemutatott célok megvalósításában.

2015-ben szakmai zsűri által díjazott Társadalmi Vállalkozások

Legjobb termék-előállító társadalmi vállalkozás kategória:

Mucsonyi Településüzemeltetési Nonprofit Kft. – Egyedi bútorok gyártása a tervezéstől a kivitelezésig

https://www.youtube.com/watch?v=-St5lXHesT8

„A Hozzáadott Helyi Érték Díj nagyszerű lehetőséget jelentett cégünknek, hatalmas megtiszteltetés volt az OFA és a Belügyminisztérium munkatársaitól a Budapesti rendezvényen átvenni. Az itt készült képeket megosztva ismerőseinkkel sokan gratuláltak és további sikereket kívántak munkánkhoz. A szakma szeretete töretlen, jelenleg egy új korszerű csarnok épül munkatársaink legnagyobb örömére a fejlődés újabb mérföldköveként! Köszönet érte!

Harsányi Róbert

Mucsonyi Nonprofit Kft.”

Legjobb szolgáltató társadalmi vállalkozás kategória:

Borostyán Szociális Szövetkezet – Egészséges élelmiszereket forgalmazó bolt működtetése

https://www.youtube.com/watch?v=kIzAEhJ9a6w

„A Borostyán Szociális Szövetkezet elnyerte az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. által adományozott Hozzáadott Helyi Érték Díj 2015 Legjobb szolgáltató társadalmi vállalkozás címet és a közönségdíjat is. Szövetkezetünk számára ez azért volt egy fontos elismerés, mert pályázati forrás nélkül végzett társadalmi vállalkozásunkat ismerte el egy szakértői zsűri, megerősítette, partnereinket, vásárlóinkat abban, hogy társadalmi, közösségi, egyéni szinten is lehet hasznos egy vállalkozás.

Személy szerint az én számomra - aki a pályázati anyagot összeállítottam és a versenyben a prezentációt tartottam - a díj elnyeréséhez vezető út tanulási folyamat is volt - például az, hogy 5 perc alatt kell megmutatni mindent, ami fontos.

Virágh Enikő

a Szociális Szövetkezet vezetője”

Legjobb közösségfejlesztő társadalmi vállalkozás kategória:

Gyógynövények Völgye Szociális Szövetkezet – Közösségi zöldség- és gyümölcslé gyártása

https://www.youtube.com/watch?v=pCMfUcPywrg

 A 2016-os pályázati dokumentációkért és további részletekért kattintson ide.