Hálózati körút I. Ismerjük meg Dél-Alföld társadalmi vállalkozásait!

A korábbi évek sikereire való tekintettel az OFA Nonprofit Kft. a 2017-es és 2018-as években két-két hálózati körút szervezését tervezte be, amelyek során a társadalmi vállalkozásoknak lehetősége nyílik egymás látogatására, illetve látogatók fogadására.

Az igényfelmérést követően, idén nyáron a fejleszteni kívánó társadalmi vállalkozásoknak sikerült hiteles helyszíni élményt szerezniük 2017. június 7-8-a között a Dél-alföldi régióban.

Ezen a két napon sor került Zsombó, Szabadszállás, Szeged, Mezőberény társadalmi vállalkozásainak arra, hogy jobban megismerjék egymás tevékenységi területeit és felfedezzék a közös kapcsolódási pontokat. A részvevő szervezetek között megvalósuló közvetlen találkozás remek alkalmat teremtett a meglévő együttműködések megerősítésére, vagy új kapcsolatok kialakítására.

A programban részt vett az A-Z Szociális Szövetkezet, a HONLÉT Építő Nonprofit Kft., a Lápastó Szociális Szövetkezet, a MAJSA-VIN Szociális Szövetkezet, PA-SIKK Szociális SzövetkezetEmmaroz Szabóság, a Strázsa Tanya Szociális Szövetkezet, a TÍZVÁROS Alapítvány és a Mécses Egyesület.

Lápastó Szociális Szövetkezet

A júniusi hálózati találkozó alkalmat teremtett a részvevők számára a zsombói székhelyű Lápastó Szociális Szövetkezet megismerésére.  A kezdetben brikett készítéssel foglalkozó szövetkezet később kiegészítette tevékenységét gyümölcsfeldolgozással, természetes, adalékmentes gyümölcslevek előállításával. A szervezet, figyelembe véve a környezeti fenntarthatóságot, helyi és környező települések gyümölcsöseinek termését hasznosítva valósítja meg a tevékenységét. A jelenlévők megtekintették a brikettáló és a gyümölcspréselő gépeket, megismerték az előállítás folyamatait és megkóstolhatták a természetes ízvilágú, frissítő gyümölcsleveket.

       

Strázsa Tanya Szociális Szövetkezet

A Dél-alföldi  körút második állomásaként a 2010-ben alakult Strázsa Tanya Szociális Szövetkezet mutatkozott be, akiknek legfőbb céljuk a térségben élő értelmi sérült emberek életminőségének javítása rehabilitációs foglalkoztatáson keresztül, és társadalmi elfogadásuknak elősegítése közösségi kulturális hagyományőrző események szervezésével, szemléletformáló programok segítségével. Védett programjukkal, a Strázsa próbával segítik elő a fogyatékos személyek önállósodását. A társadalmi vállalkozás több lábon állva törekszik fenntartani működését. Bevételi forrásaikat a tanyasi vendégház, a pályázati támogatások alkotják.

     

PA-SIKK Szociális Szövetkezet – Emmaroz Szabóság

A PA-SIKK Szociális Szövetkezet által működtetett Emmaroz Méretes Női Szabóság és Szalon megismerése során bemutatásra került, hogy egy hagyományos varroda hogyan tudja napjainkban a kézműves hagyományokat fenntartani és milyen szerepet tölt be a szakma megőrzésében. A 2014-ben alakult Emmaroz Szabóság lányok álmaiban felbukkanó ruhadarabokkal egy stílusos környezetben valósította meg céljait.

  

TÍZVÁROS Alapítvány

A TÍZVÁROS Alapítvány meglátogatása kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a programban résztvevők egy sokszínű társadalmi vállalkozást ismerjenek meg közelebbről. A 2008. február 1-én létrejött szervezet elsődleges célja az volt, hogy segítséget nyújtson az embereknek egy kiteljesedett élet elérésére, így közösségi és szabadidős centrumot alakítottak. A későbbiek során fontos szerepet vállaltak a munkahelyteremtésben, gazdálkodásban és a mezőgazdasági melléktermékek hasznosításában. A hálózati körút során az Alapítvány által működtetett Berényi Brikett Üzem bejárásán vettek részt a látogatók. Az üzem szociális célokat valósít meg de teljesen önfenntartó gazdasági tevékenységgé építették fel, ami profitot is termel az Alapítvány egyéb költségeinek a finanszírozásához.

    

Mécses Egyesület

Egy baráti társaság meglátta azt, hogy a fogyatékkal élők körében felmerült szükségletek és a számukra nyújtott ellátások nincsenek összhangban. E probléma megoldásaként 1999-ben megalapították a Mécses Egyesületet, melynek legfőbb célja a megváltozott munkaképességű emberek, a fogyatékkal élők, valamint az állami gondozott gyermekek segítése, életkörülményeinek normalizálása, a nem fogyatékos kortársaikhoz való közelítés elősegítése, a sérült ember által is megélhető teljesebb élet lehetőségének megteremtése rehabilitációs foglalkoztatással és munkaerőpiaci és szociális szolgáltatások nyújtásával.

         

Köszönjük a szervezetek aktív részvételét a hálózati körúton!


RÉSZTVEVŐI VÉLEMÉNYEK A DÉL-ALFÖLDI KÖRÚTRÓL

„Nagyon sok új szempontot kaptunk terveink tovább gondolásához, sőt, több ötletünk át is értékeltük már ennek hatására.”

„A jó gyakorlatokon túl rendkívül inspiratív emberekkel találkoztunk. Mivel sokunkban a motiváció, a társadalomra is jó hatással bíró vállalkozás megteremtése azonos, így sok szinergiát találtunk. Kezdenek együttműködési lehetőségek is kialakulni, én is aktívan szeretném megosztani tapasztalatunk és vállalkozási és üzletfejlesztési ismereteim, erőforrásaink velük.”