Szociális gazdaság konferencia Zalaegerszegen

Az OFA Nonprofit Kft. több programja támogatja a társadalmi vállalkozásokat, valamint a szociális szövetkezetek létrehozását és tevékenységét – hangsúlyozta a Társaság ügyvezető igazgatója a „Zalai Innovatív foglalkoztatási paktum megvalósítása” elnevezésű szociális gazdaság konferencián.

dr. Karakó László kifejtette, a közfoglalkoztatási programokhoz kapcsolódva a Belügyminisztérium szakmai irányítása mellett az OFA Nonprofit Kft. hajtja végre a 12 milliárd forint keretösszegből megvalósuló „Fókusz Támogatási Programot”. Ennek célja új, fenntartható munkahelyek létrehozása - kiemelten a hátrányos helyzetű járásokban - a szociális szövetkezetek tevékenységének, működésének támogatásával. A támogatási program a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek foglalkoztatási képességének növeléséhez, önfenntartó piaci szereplővé válásához nyújt ösztönzést és támogatást. Olyan projekteket támogat a Társaság, amelyek elősegítik a hátrányos helyzetű munkavállalók, valamint közfoglalkoztatottak munkaerő-piaci integrációját, illetve új munkahelyek létrehozását szociális szövetkezeti szervezeti kereteken belül.

Röviden bemutatva a Fókusz Támogatási Program eredményeit elmondható, hogy igen magas érdeklődés mellett a felhívás két fordulójára összesen 341 pályázat érkezett be. Az igényelt támogatási összeg meghaladta a 18 milliárd forintot.

A program céljaként meghatározott 200 támogatási szerződést megkötöttük a nyertes szociális szövetkezetekkel.

A kitűzött céloknak megfelelően, az előzetesen tervezett 1000 fő foglalkoztatásba vonását már a tavalyi évben sikerült teljesítenünk. A szerződéssel rendelkező szervezeteknél 1450 új munkahely jött létre. 

A zalaegerszegi konferencián Papp Miklós az OFA Nonprofit Kft. projektvezetője a "PiacTárs” kiemelt projektet mutatta be az érdeklődőknek.  

 

A szakértő elmondta, a „PiacTárs” keretében a Társaság valamennyi pályázó társadalmi vállalkozás számára biztosít olyan szakmai szolgáltatásokat (tanácsadások, szakterületi tanácsadások, mentorálás, tudásbővítő rendezvények, hálózatosodást támogató rendezvények, társadalmi vállalkozási sztenderdek kialakítása és bevezetése, projektlátogatások, piaci jelenlétet erősítő online szolgáltatások stb.), amelyek versenyképes, fenntartható piaci működésüket segítik.

 

A GINOP-5.1.2 kiemelt projekt keretében az IFKA konzorciumi partner feladata, hogy a GINOP-5.1.3 és GINOP 5.1.7 pályázati konstrukció keretében vissza nem térítendő forrásokra pályázni kívánó társadalmi vállalkozások projektötleteit, üzleti és társadalmi hasznosság szempontjából előminősítse, szükség esetén fejlessze. Az előminősítésen megfelelt társadalmi vállalkozások számára tanúsítványt állít ki, amely alapján a társadalmi vállalkozások jelenleg a GINOP-5.1.7 felhívásra pályázhatnak. A projektgenerálás és a szakmai előminősítés eredményeként az eddig 207 üzleti tervet minősítettünk.

A projektelem célja a társadalmi célú vállalkozások ösztönzése és foglalkoztatási potenciáljának megerősítése.

Olyan támogatási kérelmek nyerhetnek támogatást egyszerűsített eljárásrendben, amelyek rendelkeznek az IFKA Nonprofit Kft. által a GINOP 5.1.2-16 kiemelt projektben kiadott tanúsítvánnyal a projektterv társadalmi hasznosságáról és üzleti életképességéről.

A rendelkezésre álló keretösszeg összesen 15 milliárd forint. A vissza nem térítendő támogatás összege min. 7,5 millió és maximum 250 millió forint szervezetenként.

 

A konferenciáról további fotókat itt tekinthet meg.