Sikeresen megvalósult a „PiacTárs” projekt

 

Az OFA Nonprofit Kft. 2016-2022 között valósította meg „Piactárs” kiemelt projekt a társadalmi vállalkozások ösztönzésére a fenntartható és versenyképes szociális gazdaság érdekében című projektjét. Fő célunk az volt, hogy szervezetünk hozzájáruljon a foglalkoztatás növeléséhez a GINOP-5.1.3-16 és a GINOP-5.1.7-17 kódszámú, „Társadalmi vállalkozások fejlesztése” című pályázati kiírásokon induló vagy indulni kívánó vállalkozások támogatásán keresztül.

 

Kiemelt projektünknek is köszönhető, hogy a két kiíráson közel 500 nyertes pályázat született, és közülük számos igen magas színvonalú projekt valósulhatott meg. Fontos eredménynek tartjuk, hogy a korábbiakhoz képest még szélesebb körben vált ismertté a társadalmi vállalkozások fogalma, és sok általunk támogatott szervezet mind üzleti, mind társadalmi szempontból mélyen beágyazódott a helyi közösségében.

A projekt során több mint 120 rendezvényre (tájékoztató alkalmakra, hálózati találkozókra, konferenciákra, tudásbővítő rendezvényekre) került sor, illetve közel 3 500 személyes tanácsadás valósult meg, amelyek keretében munkatársaink és különböző területeken jártas szakterületi tanácsadók nyújtottak segítséget, többek között üzleti tervek elkészítésében, valamint pénzügyi, jogi, marketing és HR területekhez kapcsolódó kérdések megválaszolásában. Nagy sikernek tartjuk, hogy kidolgozásra kerültek a társadalmi vállalkozások sztenderdjei, ami jelenleg hazánkban egyedülálló módon ad lehetőséget arra, hogy egy önértékelési folyamatot követően szervezetünk munkatársai egy minősítési folyamat keretében társadalmi vállalkozási minősítési tanúsítvánnyal ismerjék el az arra méltó szervezetek tevékenységét. Számos kutatás, tanulmány és kiadvány készült az elmúlt években, amelyek jelen honlapról szabadon elérhetőek. Ezekkel is támogatni kívánjuk azokat, akik létre kívánnak hozni társadalmi vállalkozást, vagy meglévő vállalkozásukat szeretnék továbbfejleszteni.

Az Európai Unió számos stratégiai dokumentumban jelzi a társadalmi vállalkozások fejlesztésének szükségességét. Az OFA Nonprofit Kft. a 2000-es évek első fele óta nagy hangsúlyt helyez az ilyen típusú szervezetek támogatására, fejlesztésére. A következő években további erőfeszítéseket kívánunk tenni annak érdekében, hogy a nonprofit és a profitorientált tevékenységet végző szervezetek is minél nagyobb számban váljanak társadalmi vállalkozásokká, mind a maguk, mind a szélesebb társadalom fejlődése céljából.